Richardson nem elégedett meg az ég színéből vagy a békák kuruttyolásából származó sejtéseknek; ő a tiszta matekban hitt. Kiválasztott egy 1910-es tavaszi napot Londonban, és elhatározta, hogy pusztán fizikai egyenletekkel kiszámolja, mi történik 6 órával később. Európát egy óriási, 200×200 kilométeres rácshálóra darabolta fel, a légkört pedig hat szintre osztotta a talajtól egészen a sztratoszféráig. Képzeljétek ezt úgy, mint egy hatalmas, láthatatlan Lego-várat, ahol minden kockában meg lehet figyelni a szelet, a nyomást és a sűrűséget. 🌪️
A kísérlet azonban elképesztő türelmet igényelt. Mivel akkoriban még híre-hamva sem volt a számítógépeknek (sőt, még a számológépeknek sem), Richardson mindent kézzel számolt. Egyetlen 6 órás előrejelzés elkészítése egy teljes évébe telt! Mire a végére ért a temérdek papírmunkának, az aznapra jósolt eső már rég elpárolgott, de hát számára nem is ez volt a legfontosabb. Ő volt az első időjárásjelző, aki bebizonyította, hogy a jövő kiszámítható, ha az ő folyamatát felgyorsítjuk. Illetve bebizonyította volna, ha nem ütközik akadályokba.
A számolások végére sokkoló eredmények jöttek ki: számításai szerint a légnyomásnak 145 hektopaszkált kellett volna változnia. Ekkora nyomáskülönbség nagyon ritkán esik meg a történelemben, akkor is hatalmas pusztításokkal járt. A valóságban viszont azon a napon teljes nyugalom volt.
❓Mi romolhatott el?❓
A hiba nem Richardson zsenialitásában volt, hanem az adatokban: a kezdeti apró mérési pontatlanságok a bonyolult számítások során óriási, irreális hibává duzzadtak.
Richardsont annyira elkeserítette ez az egy évig tartó felesleges számolás, hogy csak tizenegy évvel később szedte össze a bátorságát és merte megmutatni a többi kutatónak eredményeit. Azóta tudjuk: Richardson személyében egy igazi zsenit ismerhetünk meg, akinek az akkor haszontalannak vélt munkája azóta megalapozta az időjárás-előrejelzés és az éghajlatváltozás vizsgálatának tudományát. A jó metódusai, amelyekkel számolt, a mai napig visszaköszönnek ezen tudományterületeken.🌡️
